FEKETE ANTONIO 20 évig dolgozott szakácsként, majd bátor döntést hozott. 3 és fél évvel ezelőtt ételfotózással kezdett foglalkozni, és 2016 tavaszán ott is hagyta azt a jóhírű éttermet, ahol séfként dolgozott. Mára az lett a hivatása, hogy komplex vizuális szolgáltatással fejlessze az éttermek látványvilágát, azt, ahogyan az ételek megjelenéséről gondolkoznak. Tisztában van a legújabb trendekkel, és építi a saját különleges, igényes és korszerű képi világát.

Hogyan lett ételfotós a séfből?

A szakácspályám kezdete óta vettem részt szakácsversenyeken, közel tíz éven keresztül. Bejártam fél Európát. Tíz év alatt pedig fejlődik az ember szépérzéke, stílusa és látásmódja. Elkezdtem nemcsak a hidegkonyhai, hanem a való élethez és hozzám közelebb álló kortárs gasztronómiával foglalkozni, és az ételfotósok szerettek velem dolgozni. Szépen tálalt ételek voltak, és nem volt semmi művi bennük.

De még egy fordulat kellett a fotózáshoz: az, hogy külföldre menjek. 10 éven át jó helyen, jó szakemberekkel dolgoztam itthon, de azok az ételek, amelyeket akkoriban készítettem, az aktuális gasztronómia összes hibájával is rendelkeztek, nem a kortárs konyhaművészethez közelítettek. Ma már határozott fejlődésen van túl a gasztronómia, bár még csak az elején tartunk. Akkoriban nekem még külföldre kellett kerülnöm ahhoz, hogy találkozzak azzal a világgal. Olyan volt, mintha hirtelen rájöttem volna, hogy nemcsak vörös lányok vannak, hanem szőkék is.

Szóval szakácsként egy újfajta minőséggel találkoztál...

Ráadásul éppen ekkoriban kezdtem mélyebben foglalkozni a csúcsgasztronómia szakirodalmával. Azelőtt is érdekeltek a szakácskönyvek, de inkább az antikváriumokban fellelhető anyagokat kutattam, például a régi szakácskönyvek reprint kiadásait. De ez megváltozott, amikor kezembe került egy japán séf, Nobu Matsuhisa könyve, ami átalakította a szemléletemet. Amikor hazajöttem külföldről, szinte elmebeteg módon elkezdtem gyűjteni a nyugati gasztronómiai szakkönyveket.

Aki folyamatosan fejlődni akar egy bizonyos területen, az workshopokra, tanfolyamokra jár el. A hazai gasztronómiában azonban nem adottak ezek a lehetőségek. Ha egy profi séf inspirációt szeretne, új képanyagot vagy új trendeket, az csak a könyvekhez és a sztázsoláshoz fordulhat. (Az utóbbi a neves éttermekben való, ellenszolgáltatás nélküli munkát jelenti.) Közel hat éve foglalkozom forgalmazóként a legjobb gasztrokönyvekkel, mintegy 700, jól megválasztott könyv van eddig a kínálatomban. Néhány kiadványt a szerzők által dedikálva forgalmazok, külön büszkeség, hogy a világ legjobb szakácsai, cukrászai szignózzák könyveiket az én kérésemre. Ezekért a könyvekért nem kérek többet: fontos nekem, hogy a tudás mellett érzelmi töltetet is közvetítsek.

Azt gondolom, a gasztrokönyvek egyedülálló lehetőséget jelentenek. Közel 6 évnyi kitartó kapcsolatépítés van mögötte a „nagyvilággal”. Szakmai oldalról nagy az érdeklődés a könyvek iránt, de az ételfotózással kapcsolatban is hatalmas inspirációt jelentenek nekem. Így folyamatosan tisztában vagyok a legújabb gasztronómiai trendekkel, mivel eljutnak hozzám a legfrissebb kiadványok.

Mi ösztönzött arra, hogy fotózni kezdj?

Eljutottam abba az életkorba, hogy elgondolkozzam: mi fog fennmaradni abból, amit csinálok? Mindenképpen fontos, hogy hozzájárulok a magyar gasztronómia fejlődéséhez, kis lépéssel ugyan, de segítek. De rájöttem, hogy a képek is maradandóak. Nemcsak azért, mert emlékek fűződnek hozzájuk: a fotográfus szemlélete, látásmódja miatt is izgalmas lehet egy kép 10 év múltán is.

Ezért 3 és fél évvel ezelőtt vettem egy Nikon rendszert – ráköltöttem a spórolt pénzem jó részét. Sokan ellenezték is, attól tartottak, hogy ennyi évesen nem lehet ekkorát váltani. De nem a buktatókkal foglalkoztam, hanem azzal a célkitűzésemmel, hogy olyan jó fotókat szeretnék létrehozni, mint például Francesco Tonelli (az egyik kedvenc ételfotósom a sok közül). Nem akartam lelassítani magam a félelmekkel.

Kikértem fotós ismerőseim véleményét arról, hogy milyen rendszert rakjak össze. De azt hiszem, aki kezdő, az úgyis kb. másfél-két év után döbben rá arra, hogy mik a prioritások számára, és aszerint fogja továbbfejleszteni a felszerelését. Attól függően, hogy milyen stílust választ valaki, kell megválasztania a kiegészítőket is. És mai fejjel már ésszerűbben is raknám össze a rendszert, gondolva például a szállításra és a megrendeléseim fajtáira is.

Az ételfotózást is tanultad valahol, vagy csak a fotózás alapjait?

Vannak tanfolyamok az ételfotózásról, de ahogy megnéztem a róluk szóló reklámanyagot, feltűnt, hogy többé-kevésbé már rendelkezem azzal a tudással. És ami ennél is fontosabb volt: világosan láttam, hogy én pont nem azt a képi világot szeretném megvalósítani. Akkoriban már tudtam, hogy az nem kortárs, ahogyan a workshopokon látható ételek kinéztek – hiszen én nap mint nap szakmailag és látványra is jobb ételeket készítettem a konyhában. Művi dolgokkal szerintem például nem volna szabad foglalkozni, például műhabbal, mert nem arra megy a világ. A legfrissebb, legtermészetesebb formájukban szeretném lefotózni az ételeket.

Biztos másképpen is látod az ételt, 20 év konyhai tapasztalattal a hátad mögött.

Számomra első ránézésre látszik egy halon vagy húson, hogy jól van-e elkészítve. Ahogy lerakják elém, látom, ha szakmailag nem jó. Ha pedig így lefotózom, akkor ez a képen is látszani fog. Emellett 10 évig szakácsversenyekre jártam, ismerem az alapanyagok viselkedését is. Tudom, hogy meddig kell főznöm, mit kell tennem, hogy a legfrissebb és legszebb állapotát mutassa. Ismerem a tálalási sorrendeket, technikákat. Tudom, hogy ha a lesütött húst nem pihentetem, hanem azonnal megvágom, akkor kifolyik a leve, azt pedig retusálni se igen lehet. Sok egyszerű praktika van, csak figyelni és tanulni kell.

Más fotósok nincsenek ilyen érzelmi és szakmai kapcsolatban az étellel, ők tárgyként tekintenek az ételre, amit le kell fotózniuk. Én viszont szeretném viszontlátni az alapanyagokat. Szeretem, ha a díszítőlevél át van világítva, hogy látsszon az erezete, a kontúrja is. A kis szőrök a málnán. Ezek nüansznyi dolgok, de hozzájárulnak ahhoz, hogy ha valaki ránéz egy ételfotóra, akkor rögtön a szépet lássa.

Milyen egy jó ételfotó szerinted?

Nekem tényleg az étel a fontos, ügyelek arra, hogy a képem ne vigye el a tekintetet az ételről. Folyamatosan keresem az újat, de ez sok vívódással is jár. Amikor elkezdtem fotózni, minden képem fehér, steril háttérrel készült. A nagy fény volt akkoriban a lényeg számomra. Mostanra rugalmasabbá váltam: igazodom minden egyes megrendelő stílusához. Eleinte kevésbé tudtam kontrollálni a fényt. Három vakuval fotóztam, és durr bele... Aztán elkezdtem csak egy vakut használni, visszaderítve, és ennek a hatásával játszottam. Sokan el se hitték, hogy csak egy fényforrásom volt.

Mostanában viszont újra több lámpával próbálok hangulatot kelteni, ügyelve arra, hogy a tányér kontúrja, íve, textúrája is látszódjon, főleg, ha egy szép házi kerámiáról van szó. Szívesen dolgoznék természetes fényekkel is, de arra ritkán van lehetőség, nem építhetem erre a koncepciómat. Van egy ausztrál ételfotós hölgy, Katie Quinn Davies (What Katie Ate), ő csak természetes fényekkel dolgozik – de persze otthon, a házi stúdiójában.

Provokatív kérdés lesz: mitől olyan bonyolult dolog az életfotózás?

Az emberek nagy százaléka azt hiszi, hogy a fotós megveszi a nagy batár gépet, minél drágábbat, annál profibb, aztán kattint párat. Pedig a jó gépet csak az tudja kihasználni, aki egy sor döntést meg tud hozni. Mikor kattintsak? Milyen beállítással? Mit akarok látni a képen? Melyik része legyen éles? Milyen hatást szeretnék elérni?

Az ételfotózás specifikus dolog, nem lila köd. Sok múlik például az arányokon. Nem mindegy a tányér és az étel aránya, vagy a dekoráció és az étel aránya. Módosítja a szög is, amelyből fotózom. Én megtervezek előre mindent, hogy mit hova teszek, gondoskodom arról, hogy az étel egyes részei a lehető legjobb állapotban legyenek. Ezért tart hosszú ideig elkészíteni egy ételfotót. Ráadásul mivel általában én megyek a megrendelőimhez, minden tényező változik, amelyekhez alkalmazkodnom kell, például ahhoz, hogy mekkora asztalfelületet kapok.

Általában viszek laptopot is, ha helyszínre megyek, a képernyőn nézzük a képeket. Együttműködöm a megrendelőmmel, és oda-vissza útmutatást adunk egymásnak a fejlődéshez: ez a szaktanácsadás lényege. Egy séfnek, cukrásznak is jót tesz, ha átbeszéljük a látványt, és nekem is. Sokan nem foglalkoznak például eleget a tálalással. Én séfként mindig megmutattam a felszolgálóknak, hogy az étel melyik oldala nézzen a vendég felé, amikor leteszi elé.

Alapanyag, Íz, Látvány: az Étel szerintem ezekből áll össze. Egy jó könyvet se veszünk kézbe, ha nem figyelemfelkeltő a borítója, vagy a benne lévő ételfotók, hiába nagyszerű a benne lévő szöveg.

Ma nagyon sok emberben van igény arra, hogy szép ételfotókat lásson, sőt arra is, hogy készítsen. Igazi ételfotó-dömping van az interneten. Mit gondolsz erről?

Az nagyon jó, hogy az emberek érzékenyebbek lettek az ételek vizuális részére. De az interneten rengeteg rossz ételfotó is kering, és a legtöbb ember, aki nézi, nem tudja ezt dekódolni. Ránéz a fotóra, és szépnek látja. De én például észreveszem, hogy mennyi hiba van rajta. Nem azért, mert csak a csúcsgasztronómiát tartom jónak: egy szendvics, egy bisztróétel is lehet szép. Sőt, szeretek alapanyagokat is fotózni, mert azzal is jobban meg tudom ismertetni az emberekkel az étel lényegét. És olyan szép a textúrájuk! 

Nagyon sok a munkád ételfotósként. Hogy bírod ezt a tempót?

Aki sokat dolgozik, sok megrendelése van, annak a belső gondolatiságát és az eszközeit folyamatosan fejlesztenie kell. Ha három napot dolgozol a héten a megrendelőidnek, akkor egy napot foglalkozz önmagaddal! Próbálj ki egy új stílust, beállítást, ami továbbviszi az aktuális tudásodat. Így nem leszel egysíkú, és nem is fáradsz bele.

Fekete Antonio további munkáit Facebookon és Instagramon láthatod.

ITT pedig a Bocuse d'Or szakácsversenyről készült beszámolóját olvashatod, ahol ráadásul egy új objektívet is kipróbált.

„Részt vettem egy gyorsolvasó-tanfolyamon. A Háború és békét nem egészen 20 perc alatt olvastam el. Az oroszokról szól.” Biztos ismered ezt a Woody Allen-poént. Röviden én is összefoglalnám a mai bejegyzést: az expozíció, a blende, a záridő, a fényérzékenység mind-mind a fényről szól.

Most, hogy ezt tisztáztuk, mehetünk is fotózni. A legtöbb mai digitális gép megbízhatóan elketyeg az automatikus beállításokkal is, minek akkor mélyebben belemenni a fényképezés technikai részleteibe?

Természetesen megteheted, hogy mindent a géped automatikus beállításaira bízol. De így hamar bele fogsz futni olyan helyzetekbe, amikor a géped nem alkalmazkodik jól a körülményekhez. Sok csalódásban lehet részed, különösen, hogy nap mint nap számtalan jól elkészített és kidolgozott képet látsz a sajtóban vagy a reklámokban. Akkor a Te képeid miért életlenek és fakók? És miért zöldek a családtagjaid a szülinapi torta körül, világító piros szemmel?

És persze elveszted a kreatív lehetőségeidet, ha nem tudsz belenyúlni az elkészülő képekbe. Nem tudsz tudatosan hangulatot teremteni vagy megörökíteni olyasmit is, amibe az automatikus módnak és az előre beállított úgynevezett „preset”-eknek (adott témára vagy fotózási helyzetre optimalizált beállítási sémáknak) beletörik a bicskája.

Úgyhogy lássunk mégiscsak neki, beszéljük át az alapfogalmakat. Jó részüket biztosan hallottad már, csak talán nem ismered pontosan a jelentésüket és az összefüggéseiket.

EGY DOBOZ ÉS EGY LYUK

A fényképezés alapmodellje a camera obscura, a „sötét doboz”. Ha fogsz egy nagy fém kávésdobozt, az egyik oldalára gombostűnyi lyukat fúrsz, a másik oldalára belül fényérzékeny anyagot teszel, majd egy kis ideig hagyod, hogy a fény beáramoljon a lyukon, akkor a külvilág képe fejjel lefelé megjelenik a doboz belsejében, és „lecsapódik” a fényérzékeny papíron. Ha előhívod, ott lesz.

Egy többmilliós Nikon vagy Phase One gép egy csöppet bonyolultabb ennél a kávésdoboznál, de a lényeg ugyanaz. A fény áthalad egy szűk résen, és a résen túl valami érzékeli. Analóg fényképezés esetében ez a valami a filmkocka (vagy pedig egy érzékenyített üveglap, fémlap). A digitális gépben nincs film, helyette egy fényérzékeny digitális egység fogja fel az objektíven át bejutó fényt.

Az érzékelő a fénymennyiségre vonatkozó információt továbbítja a processzornak, mégpedig pixelek (képpontok) szerint. CCD vagy CMOS: valószínűleg hallottad már a két rövidítést, ezek a digitális érzékelő egységek alaptípusai. (Előnyeikről és hátrányaikról később még beszélünk.) Azok az adatok, amelyeket az érzékelő lapocska rögzít, nyers, feldolgozatlan adathalmazba kerülnek – a RAW-formátumú fájlba. A RAW tényleg nyers, kicsit még főzni kell, hogy fogyasztható legyen: a fényképezőgép processzora és beépített képfeldolgozó szoftvere kiköszörül rajta egy sor hibát, csak azután menti el a memóriakártyára. Például felismeri, hogy hol vannak halott pixelek az érzékelőn, hol van intenzív képzaj a nyers képen, illetve dicséretes önkritikával korrigálja a készülékre jellemző leképezési hibákat is. A fogyasztásra kész fájltípus, amelyben végül hozzáférhetsz a képhez, többnyire az elterjedt JPG vagy TIFF.

Ebben a blogban alapvetően a digitális fényképezéssel foglalkozunk. Analóg képanyagokat is fogunk mutatni, de a Fotósuli célja az, hogy megtanítson a digitális gépek használatára.

EXPOZÍCIÓ ÉS EXPONÁLÁS

Exponálni: szó szerint azt jelenti, hogy kitenni valamit valaminek. Ebben az esetben a fényérzékeny anyagot teszed ki annak a megrázkódtatásnak, hogy találkozzon a fénnyel. Megnyomod a gombot a fényképezőgépeden – azaz exponálsz –, és beárad a fény.

Az „expozíció” szó jelentése viszont nem csak annyi, hogy „a gomb megnyomása”. Nem, expozíció alatt azt is értjük, ahogyan és amennyire a fényérzékeny anyag ki van téve a fényhatásnak. Adott fényérzékenységű anyagnál az expozíció mértéke a bejutó fény erősségétől és a megvilágítás időtartamától függ.

A jól exponált kép az, amelyen megfelelőek a fényviszonyok, és ennek köszönhetően pont olyan mértékben látszanak a részletek a kép egyes területein, amennyire szeretnéd, hogy látsszanak. Általánosságban igaz, hogy akkor találtad el jól az expozíciót, ha a kép sötét és világos részein egyaránt látszanak részletek. Ehhez három paraméternek kell rendben lennie, azaz ezeket kell átgondolnod a kép készítése előtt. Ez a szentháromság a rekesz, a záridő és a fényérzékenység.

BLENDE, AVAGY REKESZ

A fotózás és filmezés nyelve olyan, mint a kikötők nyelvi kavalkádja: magyar, német és angol kifejezések kavarognak, részben átfedésben egymással, helyesen és helytelenül, csak közben nincs átható halszag. Ne hagyd, hogy a sokféle terminológia megzavarjon, tanuld meg, hogy mely kifejezések egyenértékűek!

A blende ugyanaz, mint a rekesz. A fényképezőgépek egyik alkatrésze: egy szabályozható nagyságú rés az objektíven belül. Emlékezz vissza a kiindulásunkra, a camera obscurára: a fényképezés technikai fejlődésével az a bizonyos lyuk változtatható méretű lett. Ez a blende. Segítségével szabályozhatóvá vált, hogy milyen mennyiségű fény jusson át az objektíven. Az áthaladó fénymennyiség alapvetően befolyásolja az expozíciós értéket.

A mai digitális gépeknél általában kicsi lemezekből és az őket mozgató rendszerből áll a blende. Olyan megoldás is létezik, hogy egy fekete lemezen eltérő méretű lyukak vannak, azok között vált a gép, kiválasztva az éppen szükséges blendenagyságot (azaz rekeszértéket).

A rekeszérték vagy rekeszszám azt mutatja, hogy mekkora ez a nyílás. És most jött el az ideje, hogy elkezdd megszokni a fényképezés sajátos számrendszerét. A szabványos blendeértékek a következők: 1; 1,4: 2; 2,8; 4; 5,6; 8; 11; 16; 22; 32; 45; 64; 128. Ezt egy idő után álmodból felébresztve is tudni fogod – nem úgy, mint anno a matek érettségi tételeit. Az igazi trükk az benne, hogy minél nagyobb a szám, annál kisebb a lyuk, amelyet jelöl. Az alábbi ábrán ezt láthatod:

Hogy egy kicsit még folytassuk a számolgatást, modern gépeken a fenti számsor szabványos rekeszértékein kívül 1/2 és 1/3 lépésekben köztes értékeket is meg tudsz adni beállításkor.

Az, hogy hány blendeértékre képes a géped, azaz mennyire tudja kinyitni vagy összeszűkíteni a pupilláját, az objektív típusától függ. A kompakt gépek, amelyeknek az objektívja nem cserélhető, illetve a tükörreflexes gépek felé átmenetet jelentő bridge-készülékek általában 2 és 4 közötti szabványos blendeértéket tudnak átfogni. A komolyabb gépeknél ez az átfogás jóval nagyobb, viszont ez ott már attól is függ, hogy milyen objektívet teszel rá.                                                 

Mi függ a blendenyílástól? Mindenekelőtt a mélységélesség. A következő bejegyzésben részletesebben beszélünk erről. Most röviden annyit, hogy minél jobban nyitva van a rekesz, akkor annál kisebb mélységben lesz éles a képed. Míg ahogy szűkül a nyílás, úgy lesz egyre nagyobb tér éles a képen. Ez egyrészt azért fontos, hogy minden éles legyen a képen, amit élesen szeretnél megmutatni – és remek kompozíciós lehetőségeket is rejt. Például egy portrénak jót tesz, ha csak kis mélységben éles. Azaz maga az arc pontosan, élesen látszik, a mögötte lévő háttér viszont festőien elmosódik (ami amúgy sok selfie-nek is nagyon jót tenne).

ZÁRIDŐ, AVAGY ZÁRSEBESSÉG

Tehát a blende azt szabályozza, hogy mennyi fény jut az objektíven át az érzékelőre. Na, a záridő is ugyanezt, csak más aspektusból. Ha a rekeszérték a nyílás nagyságát mutatja, akkor a záridő azt, hogy mennyi ideig van nyitva az a lyuk.

Százhúsz évvel ezelőtt ez úgy nézett ki, hogy a városi fényképész leültette a fényképeszkedni vágyó katonát és cselédlányt, érzékenyítette az üveglemezt, élességet állított, majd azt mondta a párocskának, hogy ne mozogjanak. Ők komoly arccal néztek az objektívbe, a fényképész pedig hangosan elszámolt vagy harmincig, majd visszatette az objektívsapkát, azaz „elzárta” a fényt. Ami akkor akár több percig is eltartott, arra ma többnyire a másodperc töredékrésze elég. Ez a záridő.

A záridő tehát az az érték, hogy milyen hosszan van nyitva a blende, mennyi ideig zajlik maga a fényképezés. Minél hosszabb ez az idő, annál több fény tud átjutni az objektíven. És nem mellékesen annál több dolog tud megváltozni a fényképezőgép objektívje előtt. Hosszú záridőnél a modelled, mondjuk a kutyád simán ki is sétálhat a képről, elmosódó szellemképet hagyva maga után. Ha a katona és a cselédlány sokat (és jó ütemben) mocorogtak, akkor akár két-két fejük is lehetett a képen.

A hosszú záridő az elmosódó alakzatoknak és a telő idő leképezésének a kulcsa. Ha például fényfestést fényképezel, vagy azt, hogy hogyan mozognak a csillagok az égen, akkor szélsőségesen sokáig érdemes nyitva hagynod a blendét. A rövid záridő ezzel ellentétben a pillanat megfagyasztásának eszköze. A sportfotók jellemzően nagyon rövid záridővel készülnek, azaz a blende csak nagyon rövid ideig van nyitva.

Persze mint mindennek az életben, a szélsőséges záridőnek is következményei vannak. Ha nagyon rövid (a másodperc 1/1000 részénél is rövidebb) záridőt használ valaki – például egy sportfotós, aki azt szeretné megörökíteni, ahogy a távolugró becsapódik a homokba, és a homokszemcsék repülnek körülötte –, akkor annak rengeteg fényre lesz szüksége. Leginkább nagyteljesítményű vakukra. Nagyon hosszú záridőhöz pedig mindenképpen kell egy állvány vagy valamilyen más stabil alátámasztás, hogy a fényképezőgép végig egy helyben maradjon.

A záridővel való játékról a későbbiekben bővebben beszélni fogunk, annyit jegyeznék még meg, hogy éjszakai felvételeknél muszáj hosszú záridőt használni, hogy megfelelő mennyiségű fényt gyűjts be. De addig is ismerkedj meg újabb számsorral, a szabványos záridőkkel: 30, 15, 8, 4, 2, 1, 1/2, 1/4, 1/8, 1/15, 1/30, 1/60, 1/125, 1/250, 1/500, 1/1000, 1/2000 és 1/4000 s, azaz másodperc hosszú lehet a záridő a gépek beállítási lehetőségei szerint. Emellett a legtöbb digitális fényképezőgép köztes beállítási lehetőségeket is kínál, 1/2-es és 1/3-os léptékben.

Záridő vagy zársebesség? Mindkét szó használatos. Angolul shutter speed, ezért mostanában egyre elterjedtebb a zársebesség kifejezés, bár a digitális gépeknél már nem a becsukódás sebességét állítjuk be, hanem az nyitva tartás idejét. Ebbe szépen bele lehet kavarodni, mert a „nagyobb zársebesség” kifejezés, ha logikusan belegondolunk, kisebb záridőt kéne, hogy jelentsen. (Ha valami nagyobb sebességgel zárul, akkor rövidebb idő alatt záródik be.) De általában mindenki a szám nagyságára gondol, amikor azt mondja, hogy nagyobb vagy kisebb. Szigorúan logikai alapon: nagyobb záridő = kisebb zársebesség = hosszabb ideig van nyitva a blende.

FÉNYÉRZÉKENYSÉG, AVAGY ISO

Amiről eddig beszéltünk, azaz a rekeszértéket és a záridőt az analóg gépeken is módosítani lehetett. A fényérzékenységet viszont csak a digitális gépeken lehet tetszés szerint változtatni. Na jó, macerásan ugyan, de az analóg gépeknél is lehetett, a befűzött film cseréjével. Eredetileg ugyanis a fényérzékeny anyag, vagyis a huszadik század jelentős részében a film fényérzékenységére utalt ez a fogalom.

Hány „izós”, hány „asás” a film... Emlékszel még ezekre a kifejezésekre? (A Napirajz egyik örökbecsű poénja is ezt a nosztalgiát mutatja be.) Digitális gépeknél nem a film, hanem a fényérzékelő lap érzékenységéről van szó, ami nem adott, hanem bizonyos tartományon belül módosítható. A fényérzékenység mértékét ma az úgynevezett ISO-szám mutatja a digitális univerzumban. (ISO, egy különféle szabványokat kidolgozó szervezet, az International Organization of Standardization neve után.)

Minél érzékenyebb a fényre az érzékelő, annál kevesebb fényre van szükség a jól exponált képhez. Kevesebb idő is elég a megfelelő megvilágításhoz, márpedig akkor nagyobb mélységélességű (kisebb blendéjű) és rövidebb záridejű képeket készíthetsz.

Hát ez csodás, akkor használjunk mindig magas ISO-értéket, legyen olyan érzékeny a gép, mint egy kamaszlány, és annál több játékterünk marad a többi paraméternél! De sajnos ez nem így megy, ebben is van egy kis bonyodalom, mint általában a vonzó dolgokban. Minél nagyobb az ISO-érték, azaz minél magasabb a fényérzékenység, annál szemcsésebb, zajosabb lesz a kép. A filmes időkben is így volt, és más okból ugyan, de a digitális gépeknél is. Van, ami nem változik.

A digitális gépekben ugyanis elektromos úton erősítik fel a képérzékelő jelét, a felerősítés pedig zajosodáshoz vezet. Persze ez nagyban függ a fényképezőgéped árától. Ha olcsóbb mobillal fotózol, akkor sok jóra ne számíts ezen a téren, az abba tett érzékelő zajosabb, mint egy középkategóriás digitális gépé. Bár ez folyamatosan javul a fejlesztések hatására.

Mindenesetre minden gépnek van egy ideális ISO-érzékenységi értéke, ahol a legkevésbé zajos képet produkálja. 100-200 táján szokott lenni. Tapasztald ki tudatosan, hogy hány ISO-nál van ez az áldott állapot, és hogyan viselkedik a gép nagyobb érzékenységnél: készíts különböző megvilágítási viszonyok mellett teszképeket az egyes, főleg a magasabb ISO-értékeken, és ítéld meg, hogy mit tartasz még elfogadhatónak. A komfortzónájából csak akkor mozdítsd ki a gépet, ha a helyzet megköveteli.

De mi a baj azzal, ha zajos, szemcsés a kép? Az, hogy életlennek tűnik. Hacsak nem építed az egész életművedet erre a stílusra, a kép nézőjében azt az érzetet fogja kelteni, hogy nem sikerült fókuszálnod. Természetesen vannak helyzetek, amikor nem lehet vagy nem kell elkerülni ezt a hatást. Fekete-fehér képeknek például néha egészen jót tesz ez a látványvilág, szomorkás, nosztalgikus hangulatot ad nekik. Számtalan gyakorlati oka is lehet annak, hogy éppen nem vakuzhatsz, viszont valahogy fényhez kell jutnod – például egy előadáson, állatot vagy csecsemőt fotózva. (Balesetet is okozhat, ha valakinek belevakuznak a szemébe, csecsemőt és állatot pedig nem kínzunk ezzel!) Ilyenkor emelned kell az ISO-értéket. A baba attól még látszani fog a képen. Ha jó a kép, akkor nem baj, ha van egy kis zaj.

Sőt, igazából mindig van képzaj, a kérdés csak az, hogy mennyi látszik belőle. Ha sötét témát fotózol, ott szembetűnőbb a zaj, mint ha a hajnali eget szeretnéd megörökíteni nagy ISO-val. Az utóbbinál ugyanis a képzaj mellett ugyanolyan intenzitású vagy még intenzívebb korrekt képpontok is lesznek – hiszen a fényes eget fotózod, sok a foton.

Tehát összességében hiába vonzó a nagy érzékenység, általában épp az ellentétére érdemes törekedni: próbálj minél alacsonyabb ISO-érték mellett fotózni, amelyhez még találsz megfelelő blende- és záridő-beállítást. Ezekre az összefüggésekre később több példát is megnézünk. Jöjjön a mai harmadik (és utolsó) számsor. A szabványos ISO értékek a következők: 100, 200, 400, 800, 1600… A maximális érték gépfüggő. Minél magasabb az ISO, annál érzékenyebb a „film”.

Daniel Peters infógrafikája a blende, záridő és ISO lehetőségeiről.

Mára ennyi elég is. Írd le százszor a számsorokat, gondolkodj el a többin, és nemsokára folytatjuk a mélységélességgel és azzal, hogy a blende, a záridő és a fényérzékenység hányféle variációban kergetőzhet egymással, mint egy halom kismacska.

Kis lazítással folytatjuk a utcai fotós sorozatunkat: kutyákkal. De hiába kedvesek ezek a képek, többet mondanak annál, mint hogy "de helyesek ezek a szőrmókok". A városi állatokról készült fotók láttán valahogy rögtön máshogy nézünk az ember által teremtett környezetre és életmódra. A kutya, a macska, a galamb nem véletlenül fontos motívum a streetfotográfiában.

Roman Tripler 40 éves német fotós. Art directorként dolgozik egy kölni reklámcégnél, korábban tetoválásokat és CD-borítókat tervezett, képregényeket rajzolt. Streetfotósként több nemzetközi pályázat győztese volt már (dotART, Sony World Photography Award). Egy szimpatikus interjúban elmondta, hogy olyan hétköznapi pillanatokat szeret lefényképezni, amelyeknek a megértéséhez empátiára van szükség. Járja a várost, és az érdekes emberi helyzetekbe és állapotokba megpróbálja beleélni magát, kívülállóként is átérezni őket. A legfontosabb tulajdonságának fotósként ezt az érzékenységet tartja.

Igyekszik úgy fényképezni, hogy ne kelljen vágnia majd a képből, és túl sok utómunkát sem végez - szerinte az nem illik ehhez a műfajhoz. A fotóstáskájában a fényképezőgép mellett vaku és tartalék memóriakártya lapul. Pótakkura nincs is szüksége, mert nem fotóz sokat, hanem jól kiválasztja a környezetet és a helyzetet. Mindig van viszont nála törlőkendő, mert gyakran bekoszolódik a fényképezőgépe, és névjegykártya arra az esetre, ha valaki érdeklődni kezd az utcán, hogy mit és miért fényképez. 35mm-es fixobjektívet használ. Állványt nem hord magával, mert a mozgékonyságot többre becsüli. Az évek során fokozatosan eladogatta a sokféle fotós felszerelését, elég neki egy gép, de az legyen megbízható. (A videóinterjú alapján egy Leica.)

Azt tanácsolja, hogy a fotós különféle módokon kommunikálja a jó szándékát, ha az utcán fényképez. Mosolyogjon, tegyen elismerő gesztusokat, és ne hátráljon ki a beszélgetésből, ha megszólítják. A névjegykártya is jó eszköze a bizalom kialakításának.

A kutyás sorozata mintegy véletlenül alakult ki, nem akart külön kutyákkal foglalkozni. De egyszer észrevette, mennyire emberi érzelmek látszanak ezeken a képeken, és sorozatként kezdte kezelni őket.

Roman Tripler további munkáit ITT láthatod.

Sorozatunk előző részét ide kattintva nézheted meg.

És ne feledd, a hétvégén (április 22-én, szombaton) TRIPONT FOTÓMARATON! Vajon milyen témákat adnak majd meg a rendezők, és milyen képek fognak készülni Budapestről?

Folytatjuk inspirációs sorozatunkat a streetfotózás kapcsán, méghozzá annak örökzöld témájával: az emberábrázolással.  Guido Steenkamp kiváló képeiből válogattunk 25-öt, amelyek mind emberi helyzeteket, reakciókat, érzelmeket csípnek el.

Guido Steenkamp 1973-ban született, és Berlinben él. Egy interjúban elmesélte, hogy ő is a macskáit és a barátait fotózta eleinte, aztán átesett a kötelező depis korszakon („temetőfotózás HDR-szűrővel”), de 2006 óta szinte kizárólag utcai jeleneteket fényképez. Apró, különleges pillanatokra vadászik a hétköznapokból, amelyek egész történeteket mesélnek el. Egyben a korszakot is dokumentálja ezzel, a városképtől az öltözködésen át a közhangulatig.

Technikailag az számít szerinte, hogy a fényképezőgép gyors legyen, viszonylag kicsi, és ne legyen túl feltűnő. 24-50mm közti gyújtótávolságot ajánl. Arra úgysincs idő szerinte, hogy az objektívet cserélgesse az ember. Ő maga fotóstáskát sem hord magával, a pótakkumulátort és a tartalék memóriakártyát egyszerűen zsebre vágja. Sőt, nem is a fényképezőgép minőségét tartja a legfontosabbnak, hanem a cipőét, mert sokat kell kutyagolni.

Ha nagylátószöggel fotóz, mondjuk 2 méter távolságból, akkor a fotóalanya a legtöbbször azt hiszi, hogy valamit mögötte szeretne lekapni, ezért nem is figyel oda a fotósra. A teleobjektívnek viszont Guido szerint tényleg paparazzo-hangulata van, ami rossz vért szül. Elmondta, hogy neki sem volt egyszerű legyőznie a gátlásait, ezért kezdőknek azt ajánlja, hogy turistákkal teli helyeken kezdjék az emberfotózást. Ott úgyis tömeg van, mindenki kattintgat, és érdekes helyzet is biztosan akad.

Az emberek fényképezésének vannak jogi vetületei, onnantól kezdve, hogy nyilvánosan közzéteszed a képet. Elvileg ehhez írásos engedélyt kell adnia a rajta szereplőnek, amennyiben felismerhető rajta, nem csak – mondjuk – a két lába lóg be a képre. (Azonban a legtöbb streetfotós ezt nem tartja be, hisz a spontán helyzetekbe nem passzol a szerződés közös átböngészése és tanúk kergetése. Sokan inkább úgy döntenek, hogy ha valaki sérelmesnek talál egy képet, akkor majd utólag vállalják a jogi következményeket. Vagy eleve inkább rovarokat fotóznak, nem embereket.)

A képek forrása: Guido Steenkamp honlapja

És ne feledd, hogy mindjárt kezdődik a budapesti TRIPONT FOTÓMARATON: április 22-én, szombaton, ahol megmutathatod, hogy Te mit látsz a városból. 4 óra, 4 téma, 4 fotó. Amatőröknek, profiknak és családosoknak egyaránt. További részleteket itt találsz.

Három nap múlva, szombaton kerül megrendezésre az idei év egyik legpezsgőbb fotós eseménye, a TRIPONT FOTÓMARATON, a Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik utolsó programjaként.

4 óra, 4 téma és 4 fénykép: ezek a keretek. Hogy milyen színekkel és látvánnyal töltöd meg a keretet, az már a Te szemfülességeden, kreativitásodon és ügyességeden múlik. Nem kell, hogy profi legyél, nem kell a csúcstechnológia sem: ha jó az ötleted, ha elcsíped a pillanatot, akkor a mobiloddal is nagyszerű képet készíthetsz.

A szombatig hátralévő napokban inspirációt szeretnénk adni a város fotózásához. Olyan fotósok képeit láthatod, akik különleges szemszögből néztek rá a városukra. Olyasmit vettek észre, amit a képeik láttán mi sem fogunk elfelejteni többé.

A mai képek készítője, Loes Heerink néhány évvel ezelőtt költözött Hanoiba. Az első pillanattól lenyűgözte az utcai árusok tarkabarka látványa. Annyira, hogy megszállottan fényképezni kezdte őket a hidakról és felüljárókról. "Órákat töltöttem azzal Hanoi különböző részein, hogy vártam, hátha elmegy egy árus a híd alatt. Egyszer öt órát töltöttem egy hídon anélkül, hogy egy képet is készítettem volna" - mondta a fotográfusnő a "Vendors from Above" című sorozatáról.

Loes Heerink képei nem csak a szépségük miatt emlékezetes streetfotók. Szívszorítóvá teszi őket az a kettősség is, hogy az utcai árusok - akik többnyire elsőgenerációs bevándorlók Vietnam fővárosában - nem is tudnak arról, milyen színes és szívvidító élményt jelentenek másoknak, ahogy gyümölccsel vagy virággal megrakodva bicikliznek egész nap a szürke városi környezetben.

Loes Heerink képei olyan sikert arattak, és ő maga is úgy megszerette ezt a projektet, hogy Kickstarteren gyűjtött pénzt egy album kiadására, amelyet árusokkal készített interjúkkal szeretne kiegészíteni.

A képek forrása: Loes Heerink honlapja. 

A cikk folytatása itt olvasható.

Most járunk az év legszebb heteiben. Teljes erőbedobással virágoznak a fák, és színes foltocskák virítanak a földön. A téli szürkeség után elképesztő sebességgel megélénkült a természet, megélénkültünk mi is, és hatalmas kedvünk támadt arra, hogy megörökítsük mindazt a szépséget, amire napról napra rácsodálkozunk. Akár a városban sétálunk, akár kimegyünk a természetbe, kínálják magukat a témák. 7 tippel szeretnénk segíteni Neked, hogy a fényképeid révén a tavasz sokkal tovább tartson, mint ez a néhány szédült, boldog hét!

Fotó: Lipstickmisfit

1. Ne késd le a pillanatot!

Az a helyzet, hogy a tavasz másodpercek alatt véget ér, utána pedig hosszú hónapokig negyven fok lesz, lihegő betonnal és éles napsütéssel. Tehát ezeket a pillanatokat most kell megélni és megragadni. Ha látsz egy virágzó fát, fotózd le még ma.

Ha pedig komolyan veszed az éledő növényvilág fényképezését, akkor legjobb, ha utánanézel, mikor nyílnak az egyes növényfajok, és úgy tervezed a hétvégéidet. Figyelj arra, hogy az átalakuló időjárási viszonyok miatt egy ideje minden korábban virágzik, mint akár csak tíz évvel ezelőtt. Idén már április elején kinyílt az orgona, pedig a kilencvenes években még anyák napjára és ballagásra loptuk az virágát. Az orgonán kívül épp nyílik a gyöngyvirág, a fürtös gyöngyike, a jácint, a medvehagyma, a nárcisz, a tulipán, a nefelejcs, az árvácska, a gólyahír, a szellőrózsa... A gyümölcsfák rajtra készen állnak, de például a vadcseresznye már virágzik.

Érdemes felkeresni az ország füvészkertjeit a nemesített és egzotikus növények miatt. A fővárosi Füvészkertben az erős szél és a nagy meleg miatt a cseresznyefák már le is hullatták a szirmukat, de az orgonák, díszalmák, júdásfák és lilaakácok még teljes pompájukban vannak, és szívesen modellt állnak bárkinek. Április végén, május elején szokták tartani a nagy kertészeti vásárokat és virágkiállításokat is, bár az nem természetes közege egy növénynek sem. De egy útszéli vagy erdőmélyi vadvirág is ugyanakkora örömet és színélményt nyújthat.

És ha most beleszeretsz egy fába vagy egy kis tájrészletbe, miért ne térnél vissza hozzá az év többi hónapjában is? Sokatmondó fotósorozatot készíthetsz így, és a megfigyelőképességed és a hangulatok iránti fogékonyságod is elmélyül ezzel a gyakorlattal.

Fotó: Tamara Skudies

2. Most még lehet napközben fotózni

Mindenki hallotta már a tanácsot, hogy a meleg reggeli és alkonyi fényt használja ki fényképezéshez. Ez általában igaz is, de tavasszal lehet kivételt tenni, mert a napsugarak még kisebb szögben esnek be, és az ég is gyakran felhős. Többnyire ilyenkor még napközben sem olyan durva a kontraszt, nem olyan kemények az árnyékok, mint nyáron.

Fotó: Floris van Breugel

3. Tavaszi perspektívaváltás

Tavasszal az ember boldogan el tud álldogálni egyetlen kis virág fölött, és ez a fényképeken sincs máshogyan. Ez a makrófotózás évszaka, az is megpróbálkozik vele, akit amúgy nem nyűgöznek le a pici témákban rejlő nagy csodák. Érdemes leguggolni a rügyekhez, virágokhoz, a kirajzó rovarokhoz. Makrófelvételeket leginkább állvánnyal vagy stabil alátámasztással érdemes készíteni. Előnyös a kis mélységélesség használata, tág blendével, mert így csak a téma lesz éles a képen, a közvetlen környezete pedig, a fűszálak, ágacskák szépségesen elmosódnak, ideális, festői hátteret biztosítva annak, amit ki szeretnél hangsúlyozni.

Keress egészen kis részleteket, például a bibéket, és játssz a perspektívával is, kerülj minél közelebb a választott témádhoz! A földön fekve nézz „farkasszemet” a szarvasbogárral, sőt, keress egészen szokatlan nézőpontokat. Kipróbáltad már, hogy néz ki egy tulipán alulról? Vagy hogy milyen a virágok szirma ellenfényben? És még egy ötlet makrófotózáshoz: aki korán kel, harmatot lel!

4. Az április bármire képes

Nem veszélyes, csak szeszélyes. Egy kis zápor (update: hó) Neked nem is árt, a fényképezőgépednek már igen. Ha fotóstúrára mész, legyen nálad esőkabát és vízhatlan tok a gépednek. Ha nincs más kéznél, egy zacskó is megteszi. Sőt, állítólag még egy zuhanysapka is jó szolgálatot tehet, még lukat is vághatsz rajta az objektívnek és a keresőnek...

Fotó: Floris van Breugel

5. Nem csak az állatok és növények virgoncak ám!

Ilyenkor a homo sapiens nevű faj megfigyelése is izgalmas, streetfotózással is elcsípheted a tavasz élményét, lényegét. Kávézó-fröccsöző emberek jelennek meg a kiülős helyeken, nullától százéves korig ellepik a parkokat, újra belakják az erkélyeket, a folyópartot, megindulnak a babakocsik, a bringások és a szerelmespárok... Keresd a jellegzetes helyzeteket, a dinamizmust és az érzelmeket. Engedd, hogy lássunk valamit a fotón abból az érzésből, ami benned volt közben!

Nem kell paparazzót játszanod, technikailag sem: nagylátószögűvel is sokatmondó felvételek készülhetnek, amelyekhez plusz értéket ad, hogy látszik, közel voltál a szituációhoz. Ráadásul a tavaszi viháncolásban az emberek kevésbé érzékenyek arra, ha fotózzák őket. Persze ne fényképezz bele senkinek az arcába, ha nem kértél rá engedélyt, és bánj tisztelettel a fotóalanyaiddal, akkor is, ha közvetlenül nem is kerülsz kapcsolatba velük. De kattintás előtt és után is szóba elegyedhetsz velük – az esetek többségében a fotózás jó élmény mindkét félnek. Ismerkedésnek se rossz.

Fotó: Julia Otto

6. Aranyeső és aranymetszés

Komponálási mesterfogásokkal lesz az egyszerű „lekattintásból” emlékezetes és képként is értékes fotó. Fotózáskor gondold néha végig az alábbi kérdéseket:

• Milyen formátum illik legjobban ehhez a felvételhez?
• Milyen perspektívából lenne ez a téma a leginkább megkapó és érdekes?
• Mi a főmotívum? Milyen képkivágásban tud a legjobban érvényesülni?
• A vonalak vezetése és felületek kezelése esztétikai élményt nyújt, és oda tereli a figyelmet, ahova szeretnéd?
• Vannak kontrasztok a témádban, amelyeket használhatsz?
• Aranymetszés vagy egyharmados szabály: milyen klasszikus kompozíciós elv áll Hozzád a legközelebb?
• Milyen lenne ez a kép, ha egészen más stílusban csinálnád meg?

Fotó: Floris van Breugel

7. Felszerelés

Sál-sapka már nem kell, az alábbiakat viszont nem árt magaddal vinned, ha fotózni indulsz:

• Fényképezőgép hozzá illő objektívekkel.
• Fényerős makróobjektív a közei felvételekhez.
• Nagylátószögű objektív (például ha egy virágos rétet szeretnél lefotózni).
• Kis állvány vagy kis babzsák, amivel a földön, kerítésen, kocsin stb. stabilizálhatod a gépedet.
• Esőkabát Neked és vízhatlan tok/zsák a gépednek.
• Esetleg színes kartonlapok, ha egy motívumot ki szeretnél emelni a természetes hátteréből.
• Nagy szemeteszsák, hogy bárhová lefekhess, ha földön lévő dolgot szeretnél fotózni.

És mindenekelőtt: töltődj fel és élvezd! A tavasz fotóztatja magát, hagyd, hogy magával ragadjon!

Fotó: Julia Otto

Anne Schellhase cikke alapján (www.fotomagazin.de).

A fotózás és videózás éppolyan sokszínű, mint a világ, amit meg akar örökíteni. Ez a blog azért jött létre, hogy ezt bemutassa.

Technika és kreativitás. Koncepció és improvizáció. Méricskélés és agyvihar. Szakma és művészet. Glamour és dokumentarizmus. Fény és árnyék, minden értelemben.

Az a célunk, hogy sokféle módon adjunk Neked inspirációt a képi világod megteremtéséhez. Gyakorlati segítséget, ötleteket és nézegetnivalót egyaránt.

Kiket várunk?

Mindenekelőtt a kezdő fotósokat. Kezeket a magasba! Mobillal fotózol? Kis kompakt géppel? Vagy rögtön komolyabb felszereléssel kezdenél neki? Segítünk eligazodni a fényképezőgépeden, és a sokféle készülék között is, ami a világon van.

Beleszerettél a videózásba, amióta felfedezted a telefonodon a kamerát, de szívesen csinálnál még jobb felvételeket? Jó helyen jársz.

Már évek óta fényképezel, de szívesen tisztáznál magadban néhány alapvető kérdést? Mondjuk tudatosabban szeretnéd irányítani a fényeket? Maradj velünk.

Praktikus tippekre vagy terméktesztekre vagy kíváncsi? Nézz be hetente többször.

Gépvásárláson töröd a fejed? Telefonról fényképezőgépre váltanál? Vagy fejlesztenéd a felszerelésedet? Segítünk.

Élő, izgalmas, sokszínű képanyagot szeretnél látni? Itt a hét több napján is megkaphatod a vizuális betevődet, a legváltozatosabb témákban és stílusokban.

Kíváncsi vagy, hogyan zajlik a profi fotósok és videókészítők élete? Téged izgalmas interjúkkal várunk. Tippek és trükkök a legjobbaktól.

És ha hírt kapunk egy fotós-videós pályázatról vagy egy jó kiállításról, arról is beszámolunk.

A fotó és a videó ma már mindenkié. De csináld meg azt a képet, ami csak a Tiéd!