Fotó Videó blog

Minden, amit tudni szeretnél a fotózásról, videózásról

A Feiyutech stabilizátorok széles választékával várunk üzletünkben. @feiyutech

2017. július 17. 17:00 - Boros Paholcsek Attila

20065344_1711242699172637_8683468521461514240_n.jpg_640x640

tripontfoto készítette ezt a képet.

Szólj hozzá!
Címkék: instagram

Mit gondol az aktfotózásról a modell?

2017. június 06. 17:40 - Bogicz

Beszélgetés Müller Fannyval, az egyik legismertebb magyar művészi aktmodellel.

img_6313.JPG

Ha visszamehetnél az időben, a kiskamasz éned mit szólna ahhoz, hogy aktmodell vagy?

Olyan csúnya voltam, hogy nem hinném el. Eredetileg színész szerettem volna lenni, sok színészmesterség-képzésen vettem részt, később „színész II” diplomát szereztem az Új Színházban. Ezért könnyen felismerem a helyzeteket fotózáson. Megörülök, ha kelléket kapok, mondjuk egy kalapot: nemcsak a fejemre teszem, hanem ide-oda teszem, pörgetem stb. Színész is azért akartam lenni, hogy mást és mást hozhassak ki magamból, és a fotózásban is azt szeretem, hogy valaki más lehetek. A színész-előéletem abban is megmutatkozik, hogy fotózáskor az arcom a pózhoz igazodik. Sokszor nem is tudatosul az emberekben, de az arckifejezés nagyon fontos egy aktfotónál, sokat ad hozzá.

Gyerekkoromban fontos volt nekem a tánc is. Sokféle táncot tanultam: balettoztam, jazzbalettoztam, majd jött a kontakttánc, tai chi, néptánc, kipróbáltam az ír szteppet is. Sajnálom, hogy nem koncentráltam egyvalamire gyerekkorom óta, viszont a modellpózoknál nagyon jól jön, hogy nem egyfajta táncban gondolkodom. Ma is folyamatosan tanulom a különböző mozgásformákat. A spicc-cipő használatát már kifejezetten a fotózáshoz tanultam meg, mivel sok póznál éreztem, hogy szebb, kecsesebb lenne, ha nemcsak lábujjhegyen lennék, hanem spiccen. Van egy magántanárom, aki ritmikus sportgimnasztikával foglalkozik, hozzá járok évek óta, de nemrég elkezdtem a légakrobatikát is. Kitágult a tér, fölfelé is tudok táncolni. A következő fotózásomra éppen az aerial silk nevű eszközt viszem magammal. Ez a cirkuszból lehet ismerős: két lelógó selyemanyag, amelyekre szépséges pózokban tudom felcsavarni magam.

Táncnak nevezted. Annak éled meg fotózáskor?

Nem, olyankor pózok vannak, és az teljesen más. Talán nehezebb is, mert ki kell tartani őket; az eszköz – például a légakrobatikában a karika – ilyenkor végig egy helyen nyom, ott talán majd seb is lesz...

img_8483.JPG

img_1646_1.JPG

img_8055.JPG

Fotózáson mennyire csinálhatod a saját pózaidat?

Többnyire hagynak, mivel vagy nem tudják, hogy mire vagyok képes, vagy el sem hiszik, hogy meg tudom csinálni, amire gondoltak. Beküldenek a helyzetbe, és én megmutatom, hogy milyen lehetőségek vannak benne. Jobb esetben megmondják, milyen stílust szeretnének.

Milyen stílusokat szoktak kérni?

Például hogy bogozódjak össze valahogy. Vagy hogy elnyújtott, hosszú pózt szeretnének spicc-cipőben, vagy ugrást. Jó esetben az, amit csinálok, közös munka a fotóssal. Nem szeretem, ha minden instrukció nélkül, két órán keresztül csak úgy mozgok. Engem az inspirál, ha újat tanulok, ha olyasmit csinálok, amit addig még nem fedeztem fel. Persze ez helyszínfüggő is. Például egyszer egy dán fotóssal liftben fotóztunk. A lift rácsára fel tudtam mászni, be tudtam akasztani a spicc-cipőt, így nagyon szép lebegő pózt találtunk. De edzésen is próbálgatom a saját határaimat, keresem az újat, táncosok fotói alapján is.

Mennyire figyelsz arra közben, hogy jól nézzen ki, amit csinálsz?

Ha összegömbölyödöm, akkor a hasam ráncos lesz, ezért eltakarom a karommal vagy máshogyan. Tudom, hogy milyen pózokban hol jelennek meg ráncok a testen, amelyek kis pózváltoztatással eltűnnek. Hogy melyik lábra érdemes súlyt terhelni az adott helyzetben, hogy ne tűnjön rövidnek a lábam a fotón. Én mindig lábujjhegyen vagy spiccen állok, mert a telitalpat nem tartom szépnek. Ismerem a hibáimat, mindig odafigyelek, hogy azok ne látsszanak – például az ujjaim kissé görbék, ezért oldalról szoktam mutatni őket.

img_8352_1.JPG

img_9031.JPG

5eaae927-7c75-4cb4-aee4-550ba0f32d34.JPG

Az önképed, önbizalmad hogyan változott a fotós pályafutásod során?

Sokat változott a testem is, főleg amióta elkezdtem edzeni. Azóta nem állok mérlegre se, hiszen az izmoktól nőtt a súlyom. Ezért tartom butaságnak, amikor testsúlyt vagy életkort adnak meg a modellmunkával kapcsolatban. Szerintem az számít, hogy a modell hogy néz ki és mit tud megcsinálni. Persze ha rossz képeket látok, az lehangol – talán ezért is dobom be magam mindig a lehető legjobban, hogy ne kelljen rossz képekkel szembesülnöm, és nagyon megszűröm azt is, hogy milyen képek kerülhetnek publikálásra rólam. Eleinte, amíg kezdő fotósokkal dolgozik az ember, sok előnytelen kép készül róla, ami elbátortalanító lehet. A rossz sminknek is drámai hatása van a fotókon. De a szépség relatív. A táncpózoknak van objektív mércéjük, például hogy mikor tűnik szebbnek egy spárga, de a női szépséget mindenki máshogyan látja.

Hol húzod meg a határokat az akton belül?

Erotikus, „open leg” fotókat nem vállalok. Külföldön nagyon sok, fétishez kapcsolódó kép készül, ilyesmibe se megyek bele. Sok modell azért vállal ilyen képeket, mert nincs elég munkája. Ez sajnos így van: vagy talál magának valamilyen különlegességet valaki, vagy kénytelen lesz többet bevállalni. Az én szép, naiv világomba kamaszként nem fért bele, hogy „tárogassak”, és a kezdetektől nagyon zavart, ha intim területek látszottak. Hiszen ha már aktozom, valamit meg szeretnék tartani magamnak és a páromnak.

Nem bírom a passzivitást, az unalmat, és nem is állnak jól nekem a megszokott modellpózok. Olyankor bezártnak érzem magam, elveszítem a testem. Ezért félek a hagyományos divatfotózástól. Az elég zárt világ, sok esetlen pózzal. A fehérneműs fotózásokhoz képest is jobban érzem magam aktban, mert ott általában cicásnak és erotikusnak kell lenni. Az akt viszont, amit én csinálok, művészi és kreatív.

A művészi aktmodellség mint foglalkozás mennyire elfogadott mások számára?

Általában az, de vannak helyzetek, amikor nem szívesen mesélem el. Idős emberek sokszor nem tudják szétválasztani az aktfotózást és a prostitúciót, de a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen se reklámoztam, ahol elvégeztem a magyar és filozófia szakot. Az emberek érzik, hogy komolyan veszem a szakmámat, és a képeim se sugároznak olyasmit, amit nem szeretnék. Fotózásokon is tudatosítom, hogy a meztelenség a munka része. Vannak modellek, akik a szünetekben se öltöznek fel, meztelenül ülnek le kávézni – én rögtön felkapom a köntösömet. Az szokott csak zavarni néha, hogy a bonyolultabb pózokba való behelyezkedés közben több látszik belőlem, mint kéne, de máskülönben például nem állhatnék fejen. A lényeg az, hogy a képen ne látsszon.

img_0281.JPG

img_3548_1.JPG

img_1619.JPGMi motivál a munkádban?

A végeredmény, a kép, és az, hogy újat csináljak. Hiszen gyakran járok vissza ugyanazokra a workshopokra, és önmagában az senkinek se lenne izgalmas, hogy már megint itt ez a lány, és már megint meztelen.  Ezért tanulom most a légakrobatikát, ezért viszem ki a spicc-cipőt a szabadba... Azt keresem, ami különleges. Kaptam már olyan visszajelzést, hogy háromszor annyit dolgozom, mint a többi modell. Ha egy workshopon egymás után több fotós fényképez engem, akkor én nem fogom mindannyiszor ugyanazokat a pózokat csinálni, hanem gyorsan kitalálok valami mást, hogy ne elcsépelt, milliószor megfotózott képek készüljenek.

Nagyon jó ezt hallani, mert az aktfotózásban rengeteg séma ismétlődik.

Én ezt inkább csak itthon látom. Nálunk sok fotóst az motivál, hogy látott egy szép képet, és ő is meg szeretné csinálni azt. Én ilyenkor csalok: elkezdem abból a pózból, aztán variálni kezdem, hátha valami egészen másra jutunk. Ezzel azt is el tudom kerülni, hogy amiatt reklamáljon egy fotós, hogy egy pózt valaki mással ismét lefotóztunk.

Tényleg, egy testtartásnak van valamilyen jogi védelme?

A póznak magának nincs. Egyre több olyan képet látok egyébként, amikor velem készült fotót másol valaki, akár a nézőpontot, a fényeket is átvéve az eredeti képről. Régen dühöngtem ezen, de rájöttem, hogy nincs értelme. A kép azért készül, hogy megmutassák, akkor pedig megvan az esélye, hogy utánozni fogják – ha jó, akkor különösen. A fotóban a plágium nagyon bizonytalan kérdés, különösen, hogy szinte minden kép egy korábbi képre épül, mindenki más munkákból kap inspirációt.

img_5788_1.JPG

img_1771.JPG

img_7468.JPG

A külföldi fotózások mennyiben kreatívabbak?

Egyrészt abban, hogy fontosabbnak tartják a különleges helyszíneket, amihez sokszor a természeti adottságok is kedveznek. Pl.: Lanzarote, Norvégia sziklái, Portugália partjai. Aztán az ötletek: volt egy németországi fotózásom, ahol vízzel töltött lufikkal dolgoztunk. Az exponálás pillanatában kiszúrták a lufit, és a képen a lufi formáját még megőrző, éppen szétrobbanó víztömeg látszott. Vagy a lisztes, tejes fotózások, amelyek Nyugaton már lecsengőben vannak, nálunk meg most válnak népszerűvé.

Ez persze technika kérdése is: ha mozgás közben kell megfagyasztani például a repülő lisztszemcséket, ahhoz profi vaku és sorozatfelvételre alkalmas gép kell. Tehát anyagi kérdés is.

Igen. Ahogy az is, hogy Hollandiában olyan stúdiókban is jártam, ahol van beépített medence, lehet esőt vagy akár vízesést csinálni, füstöt nyomni a háttérbe, aerial silket, karikát, láncot, köteleket, vasgolyót felfüggeszteni, vagy akár rudakat összeeszkábálni, és azokon függeszkedni.

Mesélsz egy kicsit az iparágról, ami az aktfotózás köré szerveződött?

A workshop az egyik alapfogalom. Vagy összeáll néhány fotós, vagy pedig a szervezők meghirdetnek egy témát, és arra jelentkezhetnek a fotósok. Külföldön 4-5 fényképész vehet részt egy workshopon, és ők egymás után kerülnek sorra. Itthon viszont gyakori az a megoldás, hogy több fotós is jöhet, akik egymást odébb lökdösve kattintgatnak – szerintem ez nem szerencsés. Külföldön a „modell sharing” is bevett gyakorlat, amikor a szervező biztosítja a körülményeket (helyszínt, sminket stb.), de minden egyes fotósnak külön van ideje arra, hogy megcsinálja az elképzeléseit.

Magánfotózásokra inkább profi fotósok kérnek fel, akik egy megrendelésükhöz vagy saját projektjükhöz keresnek modellt. Aktfotózáshoz szerintem nincs igazán jó ügynökség Magyarországon, ezért én mindent magam szervezek, az utazástól a szerződéses megállapodásig, amiben olyan részletek is benne vannak, hogy például az eladott fényképek utáni bevételből hogyan részesül a modell.

Ha érdeklődsz a fotózás technikai része iránt, látogass el a honlapunkra!

img_1793.JPG

img_1796.JPG

img_2582.JPG

A kérdés, ami mindenkinek eszébe jut: értek már rossz tapasztalatok fotózás közben?

Főleg kezdő modelleknél és kezdő fotósoknál vannak ilyen helyzetek. Amíg egy lány nem döntötte el, hogy mit vállal, mit nem, addig is lehetnek problémák. Nálam már nincsenek ilyen gondok, senki sem fizeti ki azért a modelldíjamat, hogy azután kockára tegye a munkát azzal, hogy bepróbálkozik. A személyiségem is segít: kedves vagyok, de határozott, erősen tartom a határokat. A pályám elején azért volt pár rossz pillanat. Mindenkiről, így rólam is készült egy-két olyan kép, amivel nem értettem egyet, akár ki is borított. Hiszen nem is tudom mindig ellenőrizni, hogy egy bizonyos szögből mi látszik. Kezdő koromban volt olyan is, hogy a fotós folyton hozzám ért. Egy idő után közöltem, hogy alapvető szabály, hogy nem nyúlunk a modellhez, ezért azonnal vigyen haza.

De most már viszonylag ritkán dolgozom kezdőkkel, nekik nincs még igazán szükségük a tudásomra, és nem is működik ideálisan. Nagyon gyorsan tudok váltani a pózok között, ami egy kezdő fotósnak túl nagy kihívás, olyankor lassan kell mozognom, hogy fel tudja ismerni, hogy melyik szögből érdemes fotóznia. Aki felvette a tempómat, tapasztaltan instruál, annak viszont nagyon előnyös a gyorsaság. Fontos még, hogy megszűröm a fotósokat. Ha valakivel rossz tapasztalatom van, például bunkón kezeli a modelleket vagy szakmailag nem tartom jónak, akkor nem vállalom a munkát.

Egyébként mióta vagy a pályán?

16 évesen fotósiskolákban voltam portrémodell. Nagyon untam, elkezdtem különböző arcokat vágni, nekik meg bejött. Az első aktfotózásomon kétszer elszakítottam a papírhátteret, annyira zavarban voltam, pedig volt már előtte pár divatfotózásom is. Mire nagykorú lettem, világos volt, hogy a művészi akt érdekel a legjobban, de onnan még hosszú volt az út. Amikor megmutatták nekem a képeket az első aktfotózás után, nagyon szépnek találtam őket. Tollpihék, levelek... szép kis művészi képek voltak, jólesett. De az fogott meg igazán a későbbiekben, hogy milyen sokféle formát tudok kihozni a testemből.

img_3314.JPG

img_9002.JPG

img_0059.JPG

Mi van a fejedben fotózás közben?

Nagyon erős testtudati koncentráció (mit feszítek, mit hova teszek), illetve figyelek a fotósra. Fotózás közben máshogyan működik a testem. Nagyobb szögben nyílik a spárgám, meg tudok csinálni olyan ugrást, amit előtte nem... Rengeteg energia szabadul fel bennem ilyenkor. Alapvetően aktív és impulzív ember vagyok, nekem a lazítást és a várakozást kéne megtanulnom. Van persze, hogy nemcsak befele figyelek. A Kanári-szigeteken eufóriában voltam fotózás közben, úgy lenyűgözött a természet ereje, a hatalmas víz mögöttem. Ha hideg van, ha kényelmetlen, ha csípnek a rovarok, akkor meg az is a fejemben van, hogy hogyan éljem túl. A tengerpartos képek például nagyon kellemesnek tűnnek, de szúr a homok, vágnak a törött kagylók és a kövek, napfelkeltekor még, naplementekor már hideg van...

Az extrém körülményekkel hogyan barátkozol meg?

Volt egy fotózásom Koreában, amikor kivittek a hegyekbe Észak- és Dél-Korea határán, és kitettek a hóba. Néha rám dobtak egy pokrócot. Úgy kezeltek, mint egy tárgyat, két lábujjamban el is fagytak az erek. Ha előre tudtam volna a körülményeket, akkor előre lebeszéltem volna az igényeimet (meleg tea, melegedés 20 percenként...). A koreaiakkal alig tudtunk kommunikálni, közös nyelv híján, nem is tudtuk megállapodni, ezért végül hamarabb hazajöttem. Azóta sokkal alaposabban bebiztosítom magamat, mert sok fotós bele sem gondol abba, hogy a modell is ember. Nekem kell megvédenem magamat.

Ismerem a gyengeségeimet. A bokám könnyen megsérül, a bőröm nagyon érzékeny, folyton tele vagyok foltokkal. Ez hozzátartozik. Ha elvállaltam egy munkát, akkor betegen is elmegyek. És tanulok a rossz tapasztalatokból: egyszer majdnem leestem egy hídról, amikor a korlátján egyensúlyoztam, egyszer majdnem elvitt a tenger egy szikláról, illetve majdnem rámesett egy sziklatömb, az egyik fotósnak köszönhetem, hogy időben félrelökte. Ezért alaposan megnézem a helyszínt előre, és kötök biztosítást is. Az is megesett, hogy egy csavarra lógatták fel a karikát, amin lógtam, viszont hogy a pózt jó szögből tudják fotózni, engem is forgattak a karikával együtt. A csavar kicsavarodott persze, én pedig lezuhantam a karikával együtt. Azóta mindig magam ellenőrzöm a felfüggesztést is.

img_8154_1.JPG

a94e05d6-2c48-4f16-9b9b-bc1261bf11bb.JPG

img_1774.JPG

Milyen jogai vannak a modellnek a róla készült képpel kapcsolatban?

A modellnek joga van használni a képeket, de nem szerkesztheti át őket, nem értékesítheti. Megvétózhat képeket, és előre tisztázzák azt is, hogy hol fognak megjelenni a fotók. Jól meg kell nézni, hogy mit ír alá az ember, mert nagyon csőbe lehet húzni így a modelleket. Egyszer megkeresett egy honlap, ahol hajlékony lányokról gyűjtöttek képeket. Elküldték a szerződéseket, csakhogy a magyar nyelvű szerződésnek kritikus pontokon más volt a tartalma, mint az angol nyelvű szerződésé. Gondolom, azt remélték, hogy az angolt nem olvassák el a modellek.

Meddig tart egy aktmodell karrierje?

Ez egyéni. Én már idősnek számítok, mégis idén kaptam eddig a legtöbb megbízást. Sok munkát 24 éves korhatárral hirdetnek meg, de ez butaság. Egy húszéves is tűnhet harmincnak. Amit én csinálok, az ráadásul speciális, mindegy, hány éves vagyok. 35 éves koromig biztosan szeretném csinálni. Egyre inkább az akrobatika felé tolódom, azt pedig akár ruhában is lehet. Gondolkodom a sportoktatói munkán is hosszútávon, modellképzésen, illetve szívesen visszatérnék a színházhoz is. Tavaly szerepeltem Kárpáti Levente A Caligula-klán című előadásában, kiemelt statisztaként szoktam kapni filmes ajánlatokat is (pl. Aranyélet, Budapest noir, Terminal), de egyelőre túl sokat utazom, és a fotós munkáimat részesítem előnyben. Abban az érdekes helyzetben vagyok, hogy a szakmán belül meglehetősen ismert vagyok, a szakmán kívül viszont szinte egyáltalán nem. Mostanában több műsorhoz is megkerestek egy kereskedelmi tévétől, de nem fogom elvállalni, nem nekem való.

Szerinted miért ilyen népszerű az aktfotózás?

Minden test más, és ezerféle szögből lehet fotózni. A különböző testekhez sokféle stílus is elképzelhető. Az erotikus szegmens könnyen érthető, nem kell magyarázni; a művészi akt sokkal fennköltebb, elemeltebb és tartás van benne. Arra is jó az akt, ha valaki ki akar fejezni valamit, hiszen az akt révén ki lehet fordítani a világot. Nagyon fontos benne a szépség, de abszurd, kicsavart pózokat is fel lehet venni. A női test domborúbb, gazdagabbak a formái, talán ezért is van sokkal több női aktmodell, mint férfi. De voltak olyan képeim, ahol az se látszik, hogy fiú vagyok-e vagy lány, csak a testmozdulat kifejezőereje a fontos.

Müller Fanny honlapján megnézheted a teljes portfólióját. 

Ha további cikkeket szeretnél olvasni fotós témában és értesülni az eseményekről, kövesd a Facebook-oldalunkat.

9 komment

Esküvői fotó? Esküvői GIF!

2017. május 24. 14:49 - Bogicz

Jeffrey L. Bennett egy esküvői fotós, aki igencsak ráérzett arra, hogy hogyan őrizheti meg vidám és szívmelengető formában egy pár nagy napját. Szinte látom magam előtt, ahogy 20 évvel később, egy nagy családi veszekedésnél a kamaszfiú előkapja a telefonját, és megmutatja a szüleinek: "Nézzétek, ilyenek voltatok, örüljetek már egy kicsit jobban egymásnak!"

Milyenek is? Ilyenek:

gif6.gif

gif1.gif

gif4.gif

gif5.gif

gif2.gif

gif3.gif

Szóval Jeffrey L. Bennett előszeretettel készít GIF-eket az esküvői fényképeiből, hamar a védjegyévé is váltak a mozgóképnek tűnő sorozatfelvételek.

Idővel azonban eszébe jutott, hogy miért is ne készíthetne felvételt egyszerre több szögből. Úgy, hogy a GIF-eket ne a történés tegye látványossá, hanem a térbeli elmozdulás - mintha körüljárnánk a pillanatot. Épített egy 7 fényképezőgépből álló monstrumot, küzdött egy darabig a hét gép összehangolásával, és végül ilyen végeredmények születtek:

2gif2.gif

2gif3.gif

2gif1.gif

2gif5.gif

2gif6.gif

Ha Te is szeretnél GIF-eket készíteni, akkor nem kell rögtön 7 darab fényképezőgépet venned. Remek applikációk léteznek, amelyekkel animálni lehet az elkészült képeket, vagy pedig GIF-re emlékeztető felvételeket hozhatsz létre. Az előbbire példa mondjuk a Gif Maker nevű Android-app, az utóbbira az Instagram Boomerangja.

Jeffrey kísérletéről ITT bővebben olvashatsz, ha érdekelnek a technikai részletek, vagy az, hogy mit gondol egy fotós a fotó, az animáció és a mozgókép viszonyáról.

7cameras.jpg

1 komment

Fényképezés látássérülten

2017. május 18. 11:11 - Bogicz

Látássérült fotós. A kifejezés paradoxonnak tűnik, de csak első hallásra. Hiszen a fényképezés mostanra az egyik legalapvetőbb eljárássá vált, amellyel megpróbáljuk megragadni a világunkat. Aki látott már fényképeket, és ismeri a fényképezés élményét, abban meglehet az igény arra, hogy ezen a módon fejezze ki önmagát és a környezetével való kapcsolatát.

Így belegondolva nem is meglepő, hogy erősen korlátozott látású, sőt, vak fényképészek is léteznek. A szlovén Evgen Bavcar, aki gyermekkorában vesztette el a látását balesetek következtében, világhírűvé is vált. Fotóművészként elkészített életművét filozófiai igényű könyvekkel is kiegészítette, amelyekben a belső látás természetéről írt.

A látszólagos ellentmondás, a tökéletes látás nélküli fotózás valójában felszabadító erejű. Ma nagyon erősen vizuális kultúrában élünk, ahol a látás és fényképezés ipari méretekben újra- és újratermelt mintákhoz igazodik. Ehhez képest szinte forradalmi, ha valaki nem igazodik ezekhez a mintákhoz. Mert nem tud – és nem is akar. Látni és láttatni igazából nagyon sokféleképpen lehet.

Társadalmi szempontból is jelentős, ha valaki látássérültként fotózni kezd. Felhívja a figyelmet az előítéletekre, amelyekkel nemcsak embertársainkat sújtjuk, hanem önmagunkat is. Például amikor azt hisszük, hogy nem vagyunk képesek valamire...

Ezért tartottam fontosnak, hogy leüljek beszélgetni Szücs Tiborral. Egy amatőr fotóssal, akinek nagy szerepet játszik az életében a fényképezés, pedig eleinte sok elbátortalanító élmény érte. De azóta már fotózott például az orosz-magyar focimeccsen, mert kijárta, hogy a sajtósok közül fényképezhessen, és olyan témákat is lencsevégre kapott, amelyeket nem is látott.

vonat.jpg

szurkolok.jpg

Mondanál pár szót magadról?

Szücs Tibor: 30 éves vagyok. Friss apuka. Születésem óta látássérült vagyok: olyan fokú miópiám van, amit egyelőre nem lehet gyógyítani. Van ugyan őssejtes terápia rá, de méregdrága, kockázatos, és Európában nem elérhető. Egy átlagemberhez képest 10 százalékot látok. Nagyon közelről még olvasni is tudok szemüveg nélkül, de azon túl minden homályos. A szemüvegem dioptriája mínusz 20 körül van, cilinderrel. Hivatalosan a „vak” kategóriába vagyok sorolva. Kicsi korom óta romlott egy keveset a látásom, de nem számottevően. Régebben kontaktlencsét hordtam, de például a fotózásnál zavart. Ilyen dioptriánál ugyanis csak vastag, félkemény lencse létezik, az pedig – különösen este – zavaróan töri a fényt. Annyiban viszont jobb, hogy élesebben lehet vele látni, mint a szemüveggel – és az emberek nem szólnak be az utcán.

Mennyire volt eddig hatással az életedre a látássérültség?

Sz.T.: Amikor középiskolás voltam, komoly hátrányt jelentett. Nem láttam a táblát, nem láttam, mit ír a tanár. Folyton lemaradtam. A közlekedésben ma már egy fokkal jobb a helyzet, mint régebben: jó LED-világítású buszok járnak, látom, hányas busz jön. Ha nincs kivilágítva, nem szállok fel. Persze nem lehet jogsim, és még egy sor dologban hátráltat. Természetesen a fotózásban is. De meg kell találni mindennek a szépségét így is.

Általános iskolásként gyengénlátók iskolájába jártam. Akkoriban kettő ilyen volt az országban: egy Budapesten, egy Debrecenben. Veszprémi vagyok, ezért Budapestre irányítottak. Azóta sem értem pontosan, hogy miért kellett kiszakítani a „normális” közoktatásból, miért nem lehetett integráltan megoldani. 9 évig össze voltam zárva egy tucatnyi sorstársammal, együtt is laktam velük. Nem ismertük meg a külvilágot, nem tudtunk haladni vele. Nem járhattam szabadon; ha labdáztam, rögtön szóltak, hogy nem szabad, veszélyes. Burokban éltünk, csak nagyon ritkán jöhettünk ki belőle. Aztán a középiskolában hirtelen a feje tetejére fordult a világ. Sok osztálytársam rosszul vette azt a váltást, amikor teljesen új környezetbe került, jól látó emberek közé; nekem talán szerencsém volt.

Hogy kezdtél fotózni?

Sz.T.: Amikor elballagtam az általános iskolából, édesanyámtól kaptam egy 3,1 megapixeles Olympus gépet. 2001-ben az nagy szám volt. Csináltam vele néhány képet, és megnéztem a számítógép monitorán. Te jó ég, ez gyönyörű! - kiáltottam fel, amikor megláttam. A gép aztán tönkrement, és elkezdtem gyűjtögetni a pénzt. 2006-ban vettem meg az első, akkor csúcskategóriának számító Canonomat. Azzal tanultam meg a fotózás alapfogásait, kihasználva a manuális beállítási lehetőségeket. Sokat jártam túrázni, ez is hozzájárult, mert közben nagyon sokat fényképeztem. A mai gépem, egy Canon Eos 700D 3 éve került hozzám.

lanchid2.jpg

lanchid3.jpg

lanchid1.jpg

Ma mi foglalkoztat leginkább fotósként?

Sz.T.: Az egyik legfontosabb projektem az, hogy be szeretném mutatni, mit jelent látássérültnek lenni. A legtöbb ember nem tudja elképzelni, hogy él az, akinek gondja van a látásával. Akár olyan részletekig, hogy hogyan reggelizik, hogyan tanul, hogyan kommunikál... Egy látássérült kisgyerek életét szeretném dokumentálni. Csakhogy személyiségi jogi okokból nehéz alanyt találni, és mivel az adott iskolára sem vet feltétlenül jó fényt, nehéz megszerezni az iskola hozzájárulását.

Egy másik projektem, amivel haladok is, az az óvodás gyerekek fotózása. Sok panaszt hallottam már arról, hogy a futószalagon készülő óvodai vagy iskolai portrék nem sikerülnek jól. Én viszont gondosan, odaadó figyelemmel nyúlok ehhez a témához. Ezzel azt is kompenzálni tudom, ha valamit nem látok meg rögtön, pl. nem veszem észre, hogy életlen a kép. Sok felvételt készítek, és ha egyik sem lett jó, akkor folytatom a fényképezést.

Mi fogott meg ennyire a fényképezésben?

Sz.T.: Sok olyan fotós van, aki manipulálja a képeket, hozzányúl a „valósághoz”. Én nem ezt képviselem. Azt szeretném visszaadni, amit látok. Vagy éppen amit nem látok. Megesik ugyanis, hogy a fényképezőgépem élethűbben mutatja meg azt a látványt, mint ahogyan én láttam. Például az elém táruló tájat kirándulás közben. Ez fontos élmény nekem fényképezéskor: vajon milyen meglepetés vár majd engem, amikor megnézem a képet nagyban, a monitoron?

Éppen ezért nem vagyok hajlandó utólag radikálisan belenyúlni egy képbe, nem is retusálok. Jó, ha a modellemen volt épp egy pattanás, azt leszedem, ha szeretné, de mélyebben nem nyúlok bele. Hiszen nem úgy néz ki. Kicsi kontraszt, kis vágás, forgatás, amit mindenki megtesz, és ennyi.

Amikor elkezdtem fotózni, online platformokon közzétettem a képeimet. Indulatos és szinte kegyetlen kritikákat kaptam. Ez megdöbbentett. Miért csak bizonyos technikai kritériumokat néznek az emberek? Amatőr fotózásról beszélünk, könyörgöm. Valamiért elkészítette az illető az adott képet, valamit szépnek talál rajta – ez miért nem szempont? Nekem vannak olyan apróbb hibák a képeimen, amelyeket észre sem veszek, nem látok meg. Például a pókhálót az egyik fotóm előterében. Sokat lehetne játszani még képszerkesztő programokkal is, hogy a képeim tökéletesek legyenek szakmai értelemben, de személy szerint nekem ez nem fontos. Azért persze figyelek a kritikára.

vihar.jpg

És az mennyire izgat, hogy mások hogyan fotóznak? Hogy milyen témákat szokás fényképezni, milyen képkivágással, milyen kompozícióval stb.

Sz.T.: Megnézem, de nem izgat különösebben. A fényképzés engem azért vonz, mert visszaadja, amit az adott helyen átéltem: a színeket, a formákat, a hangulatot, a helyzetet... Utólag még jobban el tudok mélyülni benne. Nem azért megyek fotózni, mert új képeket szeretnék, hanem mert kikapcsol. Lehet, hogy egész nap várom a madarat a természetben, mégsem sikerül jó képet csinálnom róla, és ez nem zavar. A horgászok se bánják, ha nem fognak mindig halat.

Ezen csavar egyet az, hogy nem is mindig látom, hogy sikerült-e a kép. Volt, hogy kimentünk szitakötőt fotózni. Én aztán egy árva szitakötőt nem láttam egész nap! Egyszerűen nem láttam őket. Az a fotós barátom, akivel voltam, megmutatta végül, hogy melyik levélre szokott leszállni a vízen a szitakötő, fókuszáljak oda. 4 és fél órát ültünk a vízben, vártuk a csodát – és a csoda végül megjött. Lehet, hogy másnak nem olyan különleges az így készült kép, de nekem nagyon sokat jelent.

Fontos neked, hogy másoknak mi jön át a képeidből?

Sz.T.: Érdekel mások véleménye, de nem az a célom, hogy lenyűgözzem az embereket. Gyerekkoromban sokszor megkaptam, hogy semmirekellő, semmire se képes ember lesz belőlem. Részben előítéletek miatt mondták a tanáraim, részben azért, mert nem voltam épp mintagyerek. A szemem nagyban akadályozott a tanulásban a középiskola alatt, de persze az én hibám is benne volt. Talán ezért is akarok magamnak bizonyítani, hogy igenis, képes vagyok fényképezni. A fotózás nagy lelkierőt ad. Ha készítek egy jó képet, az inspirál a következőre.

Ezért is örültem, amikor a Lions klub szervezésében kiállították a képeimet. Így láthatták az emberek, hogy igenis, lehetséges – és ez az üzenet a látássérülteknek is szól. Hogy a burok miatt ne higgyék el, hogy nem képesek valamire.

szitakoto.jpg

fak.jpg

var.jpg

Tibornak nagyon köszönöm az interjút. A témát pedig egy bejegyzésben még folytatni fogom, bemutatva néhány látássérült külföldi fotóművész munkáit.

Szólj hozzá!

A mobillal fotózás művészete

2017. május 16. 16:34 - Bogicz

Az okostelefonnal való fényképezés annyira elfogadottá vált, hogy ma már színvonalas fotópályázatokra várnak mobillal készült anyagot. Egy nemzetközi pályázatra hívnám fel a figyelmet ezzel kapcsolatban, és belekukkantunk egy tavalyi, hatalmas mobilfotós verseny anyagába is.

Ahogy befejeztem a múltkori posztot a mobillal fotózásról, a szemembe akadt egy aktuális felhívás, amely kifejezetten olyan képeket keres, amelyek a telefon kamerájával készültek. A budapesti PH21 Galéria június 5-i határidővel nemzetközi fotópályázatot hirdetett MOBILE ONLY címmel. A kiválasztott képekből készülő kiállítás 2017. július 6. és augusztus 1. között lesz látható. Műfaji vagy stílusbeli megkötés nincs, az egyetlen feltétel az, hogy a képek mobiltelefonnal vagy tablettel készüljenek.

Megkerestem a galériát, mert kíváncsi voltam, hogy sok-sok tematikus és egyéni kiállítással a hátuk mögött miért tartották most fontosnak, hogy a technikai megkülönböztetés alapján állítsanak ki képeket. Elmesélték, hogy fényképészektől többször is hallották, hogy volna igényük erre. Hiszen már stabil művészi-szakmai közösségek is kialakultak a mobilfotográfia területén. Másrészt a telefonnal való fényképezést egy feljövőben lévő, intézményesülő alműfajnak gondolják, ami megérdemli a figyelmet. Ezért mint galéria felületet szeretnének biztosítani a fotográfusoknak, hogy megmutathassák, hogyan használják a mobil által kínált kreatív lehetőségeket.

Bővebb infó a galéria honlapján olvasható.

Inspirációnak 10 kép az MPA - Mobile Photograpy Awards 2016-os díjazott anyagából, a "sziluett" kategóriából.

mobil-foto-1.jpg

(Richard Chambury)

mobil-foto-10.jpg

(John Nieto)

mobil-foto-2.jpg

(Junfeng Wang)

mobil-foto-3.jpg

(Rodrigo Rivas)

mobil-foto-4.jpg

(Andrew Lucchesi)

mobil-foto-5.jpg

(Jose Luis Barcia Fernandez)

mobil-foto-6.jpg

(Angie Lambert)

mobil-foto-7.jpg

(Jirasak Panpiansin)

mobil-foto-8.jpg

(Meredith Rilley)

mobil-foto-9.jpg

(Song Han)

1 komment
Címkék: mobil látnivaló

Mobillal vagy fényképezőgéppel fotózzunk?

2017. május 11. 13:58 - Bogicz

Folyton fényképezőgépekről beszélünk, közben mindenki a mobilját húzza elő, ha le akar fotózni valamit. Hol tart most a technika: jó telefonba vagy fényképezőgépbe érdemes egy amatőr fotósnak befektetnie? A téma kapcsán leültem beszélgetni egy fotótechnikai szakemberrel. Az ő meglátásaival kezdem ezt a sorozatot, ami a mobillal való fotózásról fog szólni. Vigyázz, kész, rajt, vita indul!

phone-picture.jpg

„A mobillal való fotózás aranykora van éppen. Most fordult át az, hogy az emberek már nemigen vesznek kompakt, beugró szintű fényképezőgépet, hanem vagy félprofi gépet vásárolnak, vagy egyáltalán nem vesznek külön fényképezőgépet.

Pár évvel ezelőtt a New York Times folyóiratnál kirúgtak 20 embert, és utat nyitottak az alkalmi fotósoknak. Nem szerettek volna többé egy hónapig fizetni egy fotóst, aki vagy elcsípi a témát, vagy nem, vagy odaér, vagy nem. Úgy döntöttek, hogy azért fizetnek, ha  valaki beküld egy képet. Mostanában a Motorola és a Huawei is olyan telefonokat kezdett kihozni, amelyekkel nagyon magas szinten lehet fotózni, és az iPhone-ok is szuperek ilyen szmpontból. A Huawei Leica-optikás megoldásokkal dolgozik, a Motorola pedig stúdiófotózásban gondolkodik. Nincs fél éve annak, hogy megszületett az első olyan Life-címlap, amelyet Motorola telefonnal csináltak meg stúdióban. Vakuzott is a mobil.

Egyre elfogadottabb a mobillal való fotózás a médiába, kiadványokba kerülő képeknél, már olyat is láttam, hogy valaki fényképezőgéppel imitálta ezt a hatást. Ráadásul egyre több szerkesztőprogram és applikáció létezik, amely kifejezetten telefonnal készült képekhez való. A legnépszerűbb a VSCO. A mobilfotózás általános népszerűségét mutatja, hogy a Facebook már fel is vásárolta az Instagramot, a legfontosabb mobilos képmegosztó platformot.

Egy átlagos okostelefonnal kifejezetten jó képeket lehet csinálni. Min múlik ez? Nem az érzékelő minősége számít már, hanem a szoftveres rásegítés, az, ahogyan feldolgozza az érzékelt adatokat. Ennek az eredménye az, hogy megnyitod a kamerát a telefonon, exponálsz, és aztán büszke vagy, milyen jó képet csináltál. És lehet, hogy első ránézésre tényleg jobb minőségű a kép, mint amit egy beugró kategóriás fényképezőgéppel készíteni lehet.

Tehát annyira „fel vannak okosítva” a képek, hogy gyakorlatilag nem lehet elrontani. Nem kell beállítani semmit, megnyomod a gombot, és kész. Ha valaki kicsit ért hozzá, akkor az expozíción állíthat, hogy mennyire legyen világos vagy sötét. Ez persze azzal jár, hogy különösebben nem lehet megtanulni fotózni a mobilokkal, elkényeztetik az embert.

phone-picture-3jpeg.jpeg

150-200 ezer forint körül mozog egy olyan telefon ára, amivel kifejezetten jó képek készülhetnek. Kb. 140 000-től kezdődnek a jó minőségű fényképezőgépek is, amelyek még nem a profi kategóriába tartoznak. Az úgynevezett MILC-ek: kis méretűek, zsebre vághatóak, kis szenzorral. De azokhoz még optikát vesz az ember, memóriakártyát, tokot, állványt... Míg ha beruház egy telefonba, akkor nem fogja tovább fejleszteni a rendszert.

És van egy-két kifejezett előnyük is a mobiloknak. Például az, hogy sötétben jól lehet fényképezni velük. Aztán mivel a telefon kisebb méretű képeket csinál, jóval több kép fér el a telefonodon, mint a fényképezőgép memóriakártyáján. Akár több ezer fényképet is tárolhatsz a mobilodon. Az autofókusz is viszonylag jó az okostelefonok kameráiban; arcfelismeréstől, a mozgó tárgy követésétől kezdve számos beépített, intelligens funkciójuk van.

Lassan már telefonon is 4K minőségben lehet videófelvételeket készíteni. Errefelé megy a világ: hogy párszázezerből profi felszerelése lehessen annak, aki nem akar nagy összegeket költeni az igazán professzionális felszerelésekre. Ilyen összegből persze fényképezőgépet is lehetne venni, de az ember a funkciókat nézi: miért ne az okostelefont választaná, ha azzal telefonálni, netezni is tud?

Azért van, amire érdemes odafigyelni, ha mobillal fotózik valaki. Mostanában kétféle vakuval dolgoznak ezek a mobilok: van egy hideg és egy meleg fényű vaku. Őszintén nem javaslom senkinek a beépített vaku használatát. Bulifotóhoz vagy kényszermegoldásként persze jó, de azért elég primitív, hogy egy LED elvillan. Általában nem lehet szabályozni a fényerejét, a megvilágítást. Akkor már jobb a külső vaku vagy a természetes fény használata. De ez csak az én véleményem.

Egy tipp az expozícióval kapcsolatban. A legtöbb okostelefon kameráján lehet állítani az élességet: ahol rányomsz a képre, oda fókuszál. Az expozíciót is ez alapján állítja be: ha sötétebb tartományban volt az a pont, amire élességet állítottál, akkor emiatt ki fog világosodni a kép. Ezt érdemes már a felvételkor kompenzálni, a megvilágítás beállításakor; azaz ha a konkrét példánkat nézzük, akkor sötétebb expozícióra érdemes állítani. Az így kapott eredmény ugyanis sokkal jobban kezelhető aztán valamilyen applikációval, mintha lenne egy túlexponált, azaz kiégett képed.

phone-picture-4.jpg

Extrák, kiegészítők is akadnak a mobillal fotózáshoz. Vannak például előtétlencsék, amelyekkel mélységélességet lehet csinálni. Ki lehet egészíteni a telefonokat stabilizátorral, ami főleg videózáskor jön jól. Különböző karokat (rigeket) is lehet használni, amibe belepattintható a telefon, így rögzítheted a felvételhez. A megvilágításhoz LED-lámpát, külön vakut is lehet a mobilokhoz kapcsolni. A Lume Cube például egy kis szerkezet, ami szinkronizálni tud a telefon vakujával, azaz úgy működik, mint egy stúdióvaku.

A kép minősége szempontjából nincs kifejezett előnye a telefonok kamerájának, hanem az a nagyszerű bennük, hogy mindig ott vannak az ember zsebében. Bármit látsz meg: előkapod a telefonodat és lefotózod. Ráadásul nemcsak telefonálni lehet még a mobilokkal, hanem más, a fényképezéshez-filmezéshez köthető funkciók is elérhetőek rajtuk általában. Például time-lapse videók készítése. Vagy 360 fokos panorámakép. Ezeket a plusz funkciókat is folyamatosan fejlesztik a mobilokban.

De hiába nyújt sokat a telefon kamerája, azért korlátozott is. Ha hozzányúlsz a képhez telefonos szoftverrel vagy Photoshoppal, akkor zajosodni kezd, szétesik, mert a dinamikatartománya nem bírja a „gyűrődést”, aminek kiteszed. Ha csak az árnyékokat erősíted meg, már akkor is erőteljes zaj jelenik meg. Aztán hiába a nagy felbontás, attól még kisméretű képekről van szó. Továbbá nem lehet nyers képfájlt csinálni, azaz nem lehet tetszés szerint szerkeszteni a képeket a profi képszerkesztő programokkal.

Összességében: szerintem hobbyfotózásra jók a telefonok. Amatőrként akkor érdemes befektetni egy fényképezőgépbe, ha nemcsak rögzíteni akarsz valamit, nemcsak le akarod fényképezni, hanem a képpel alkotni is akarsz. Ha már a fotózás közben és az utómunkában is valami pluszt szeretnél hozzáadni.”

Nemsokára olvashatjátok az interjúmat egy fényképésszel, akit kifejezetten a telefonnal való fotózás izgat. Illetve technikai és gyakorlati szempontból is el fogunk mélyülni a mobilfotózás kérdésében.

36 komment
Címkék: mobil fotósuli

Szeles, szerelmes Budapest

2017. május 08. 12:29 - Bogicz

Tavaszi eufória, virágok, andalgás... Ez járhatott a szervezők fejében, amikor a 2017. április 22-én a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében megrendezett Tripont Fotómaraton egyik témájának a „Budapest – City of Love” címet adták. Az időjárás a verseny napján kevésbé volt szerelmes kedvében, ezért a párok nem rajzottak tömegesen a város legromantikusabb helyein. De így is kreatív és sokatmondó képek születtek az érzelmekről, amelyek a budapesti levegőben vannak.

Tóth-Piusz István, aki a 4 versenytéma összesítése után az első helyezést kapta a zsűritől, így foglalta össze a szerelem lényegét:

1_tema4.jpg

Marton Dominik, a második helyezett szerint a téma az aszfalton hever:

2_tema4-1.jpg

Diósi Máté, a harmadik helyezett fanyar humorral nyúlt az összetartozáshoz:

3_tema4-1.jpg

A versenyzőknek ezen kívül még 3 másik témában kellett képet készíteniük: találniuk kellett valamilyen titkos részletet a városban, fel kellett fedezniük egy érdekes perspektívajátékot Budapest építészetében, és rá kellett bírniuk egy állatot is a modellkedésre. Mindezt 4 óra alatt. Nem a tökéletes kép elkészítése volt a fontos, hanem hogy jól improvizáljon a fotós. Felismerje és megragadja a pillanatot, és csavarjon egyet rajta azzal, hogy a megfelelő nézőpontot választja. Alapos utómunkára nem volt lehetőség, és nem a technikai minőséget, a csúcskategóriás gépek csodáit díjazta a zsűri, hanem az ötletes és esztétikus képalkotást.

A Tripont Fotómaraton nyertes képeit ITT találjátok. A zsűri ezenkívül kiválasztott további 10-10 képet mind a négy kategóriában – ezt a válogatást pedig ITT nézhetitek meg.

És most nézzünk meg még néhány megkapó és elgondolkodtató képet a szerelemről:

145_tema4.jpg

(A 145-ös rajtszámú versenyző képe.)

162_tema4.jpg

(A 162-es rajtszámú versenyző képe.)

186_tema4.jpg

(A 186-os rajtszámú versenyző képe.)

221_tema4.jpg

(A 221-es rajtszámú versenyző képe.)

91_tema4.jpg

(A 91-es rajtszámú versenyző képe.)

64_tema4.jpg

(A 64-es rajtszámú versenyző képe.)

45_tema4.jpg

(A 45-ös rajtszámú versenyző képe.)

92_tema4.jpg

(A 92-es rajtszámú versenyző képe.)

95_tema4.jpg

(A 95-ös rajtszámú versenyző képe.)

22_tema4.jpg

(A 22-es rajtszámú versenyző képe.)

Gratulálok minden alkotónak!

Szólj hozzá!

fotó videó